Dolgozunk
cím 1134 Budapest, Lehel utca 11. telefon +36 (30) 950 5650 E-mail info@lunir.hu
 
Tervezünk elválasztó Fejlesztünk elválasztó Működtetünk
 
 

Híreink

Az emotikonok evolúciója :-) 1. rész

Dátum 2014. 01. 31. Kategória internet Kommentek kommentek
 
Az emotikonok evolúciója :-) 1. rész
Az emotikonok, azaz hangulatjelek fogalmával a 90-es évek végén találkoztam először, amikor még gyerekcipőben járt felénk a net, és hosszú percekig töltött le egyetlen képet.

Inkább érdekességnek tűnt, sem mint komoly rendeltetéssel bíró képződménynek, ezzel szemben a wikipédia vonatkozó cikke szerint az 1982-ben létrejött smiley eredetileg azért született, „hogy pótolják a beszélgetés során az arckifejezéseket, gesztusokat, amik nélkül a mondanivaló néha félreérthető”, mivel „a humoros vagy annak szánt üzenetek gyakran okoztak félreértést, fölösleges vitákat, mert nem mindenki értette meg, hogy az üzenet csak viccnek volt szánva.”

Érdekességként megjegyzem, hogy még 2013-ban is kerültem olyan helyzetbe egy facebookon folyó beszélgetésben, hogy a nyilvánvalónak gondolt iróniámat sértőnek találó másik fél szememre vetette, ha viccesnek szántam az állásfoglalásomat, akkor jelezzem egy smiley-val a végén, hogy tudja, nem direkt gázoltam a lelkébe. Nem értettem, mi a jó abban, ha egy ordas mondattal becsmérlem kicsit, majd egy mosolyjellel úgy teszek, mintha elvenném a dolog élét, de ez az eset is arra világít rá, hogy bármilyen túlhaladottnak is tűnnek mára a közönséges emotikonok, még mindig van létjogosultságuk.

Világméretű elterjedésük nyilvánvalóan az sms-nek köszönhető, a mobilokról töretlen lendülettel terjedtek tovább a csevegőprogramokba, chat-ekre, fórumokba, s a facebookon is megkerülhetetlenek.

Már akkor lehetett fejlődést tapasztalni az összetettségükben, kifinomultságukban, mikor még csak különálló jelek együttes szerepeltetésekor nyerték el jelentésüket, tehát a kezdeti, alapvető vertikális smiley-k, mint a : ), : (, : o, stb. után megjelentek a horizontális jelcsoportok, pl. (^.^),(o_0), a bevihető grafikai elemek tárházának bővülésével pedig ezek fejlődését hozta magával, pl.: (✿◠‿◠), (◣_◢), (︶︹︺).

Elterjedtségükre szemléletes példa, hogy már a word is automatikusan horizontális jellé formálja, ha kettős pont és bezáró zárójel kerül egymás mögé szóköz nélkül, azaz az eredeti vertikális smilley-t konvertálja: :) (A google docs viszont nem, a word-ből átemelt smiley itt “J”-ként jelenik meg.)


szerző:
Tanács Krisztián
kommunikációs vezető

 
 

Keresés

Kérjük írd be a keresendő szót vagy kifejezést az alábbi helyre, majd kattints az ikonra a hírek közti kereséshez.

Következő hír

Az alkalmazáson belüli vásárlás éve
 
Félelmetes gyorsasággal változik a mobilos szoftverpiac, és sorra buknak el azok a fejlesztők, akik ...